2026. február 2., hétfő

Templom szentelés Székesfehérváron - 2024. április 13.

 TEMPLOM SZENTELÉS ÉS HÁLAADÁS SZÉKESFEHÉRVÁRON

Hála Istennek, hogy a folyamatos létszánnövekedés miatt imaházbővítésre került sor a Székesfehérvári Baptista Gyülekezetben.
Örömmel csatlakoztam 2024. április 12-én az ünnepi sokasághoz, hisz tizenhat esztendeig voltam én is ennek a virágzó gyülekezetnek a lelkipásztora és nagyon hálás vagyok családommal együtt azokért az áldott esztendőkér amit együtt éltünk annak idején át.
Azokban az években 1990-2006 között egy nagyszerű lelki ébredést éltünk át. Ennek köszönhetően háromszoros létszámnövekedés volt jellemző a közösségre és ez azóta is folytatódik. Most hálaadó istentisztelet keretében adtunk hálát Istennek az imaház bővítésének első ütemének átadása kapcsán.
A mellékelt fényképek egy része tegnap készült, másrészt azt az időt idézi, amikor Székesfehérváron munkálkodhattam. Az alábbi beszámoló a Baptista Szeretetszolgálat Misszió honlapjáról származik:
"Az alkalom Bödő Sándor gyülekezetvezető presbiter köszöntésével és ünnepélyes szalag átvágással kezdődött. Ezután Kovács Dániel, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte az ünneplő közösséget.
A kezdő imádságot dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológia Akadémia rektora és a gyülekezet korábbi lelkipásztora mondta el.
Az alkalmon köszöntőt mondott
- Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára
- dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere
- Varga László Ottó a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára
A gyülekezet részéről Hári Tibor, a gyülekezet építkezéséért felelős diakónus tartott összefoglalót az elmúlt évek eseményeiről, majd hálaadással köszönte meg azt a segítséget és adakozást, mely elősegítette az első ütem sikeres befejezését.
A köszöntők után a társegyházak jelenlévő képviselői imádságban kértek áldást az épületre, a gyülekezetre, a közösségre.
Az alkalom záró imádságát Révész Lajos, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány intézményi lelkipásztora és a gyülekezet korábbi lelkipásztora adta át."
Az ünnepi istentisztelet felvétele itt tekinthető meg:



































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése