2026. február 10., kedd

Kanadai látogatás Calgaryban - 2024. szeptember 17-21

KANADAI LÁTOGATÁS CALGARYBAN

GYERMEKEIM ÉS UNOKÁIM KÖZÖTT A SZIKLÁS-HEGYSÉG LÁBÁNÁL

Bővebb információ és fénykép az amerikai látogatásról itt olvasható:
Családi kirándulás a Sziklás Hegység égbetörő csúcsain
A Sziklás-hegység közelében fekvő Calgary, Kanada harmadik [Toronro, Vancouver után] legnépesebb városa, amely a télisportok és az ökoturizmus ismert központja. Gazdasága főként az olajipar köré koncentrálódik, de jelentős ágazatnak számít a mezőgazdaság, az idegenforgalom és a csúcstechnológiai iparágak is. 1988-ban Calgary lett az első kanadai város, amely otthont adhatott a téli olimpiai játékoknak.
Renátáék ebbe a gyülekezetbe járnak
Kanada közép-nyugati Alberta tartományába 1866-ba érkeztek az első magyarok, napjainkra viszont már több mint ötvenezerre szaporodott a létszámuk. A ma már másfélmillió lakost számláló Calgaryban jelenleg mintegy 3000 magyar – vagy magyar származású honfitársunk él, melynek nagyobb része a más protestáns hívőknek is otthont adó magyar nyelvű református gyülekezetnek, illetve ugyancsak a városban működő Magyar Kultúrközpontnak a vonzáskörzetébe tartozik.
Calgary belvárosának sétáló utcáján 
Az elmúlt évtizedek során – a hullámzó történelmi eseményekkel összhangban – a magyar közösségek élete is időnként fellendült, máskor viszont visszafogottabbá vált. A hitélet ébrentartása mellett minden igyekezetükkel arra törekedtek, hogy az újabban érkező menedéket keresők lelki otthonra találjanak és keresztény meggyőződésüket, valamint magyar kultúrájukat megőrizve azt utódaiknak is tovább tudják adni.
Útban a repülőtérre
Calgaryban magyar baptisták is élnek, bár ők külön gyülekezetet nem alkotnak. Többségük inkább egy nagyobb létszámú angol gyülekezetben találtak lelki otthonra és szolgálati lehetőségre. Ezek között található a bibliaközpontú Foothills Alliance Church is, ahová Renáta lányom családja is tartozik. Utunk során ezt a gyülekezetet is sikerült felkeresnünk, ahol igen élénk gyermek, ifjúsági és felnőtt hitéleti képzés és eleven lelkiélet tapasztalható. A gyülekezet missziós stratégiájának fókuszában a lélekmentés és az Isten népével való szoros közösség építése áll.
Calgary felhőkarcolói alatt
Calgary városának sziluettjét a Sziklás-hegység égbetörő csúcsai szegélyezik. Lehetőségünk adódott arra is, hogy az egész amerikai kontinens nyugati szegélyét átszelő hegygerinc északi pontján, az egyik 2500 méter magas hegycsúcsára feljussunk. A látvány lenyűgöző volt, ahol méltán hangzott fel szívünkből a hálaadó zsoltár ideillő hódolata: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta… Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” 121. Zsoltár 1-7
Immánuel! Velünk az Isten!





































































































Bővebb információ és fénykép az amerikai látogatásról itt olvasható:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése