A jubileumi konferencia előadói a történelmi bizottság tagjaival
A Baptista Teológiai Akadémia megalapításának 120. évfordulója alkalmából Hittudományi Napra került sor 2026. május 7-én teológiánkon.
Papp János egyházelnök köszönti a BTA-120 jubileum résztvevőit
A jubileumi program Paróczi Zsolt rektorhelyettes köszöntőjével és áldáskérő imádságával vette kezdetét.
Mészáros Kálmán történelmi előadása
A megnyitó beszédet Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke mondta, melyben megemlékezett a 120 esztendőre visszatekintő magyarországi baptista teológiai oktatás hazai és nemzetközi jelentőségéről.
Ezt követően Prof. Dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora, egyháztörténész, tanszékvezető egyetemi tanár a Kárpát-medence újkori baptista mozgalom kezdeti szakaszáról tartott vetítettképes előadást: „Rottmayer János az első magyarországi baptista misszionárius” – címmel. (Idősebb Rottmayer János életrajzával kapcsolatos fontos kiegészítő információk a cikk alatti utóiratban olvashatók.)
Mészárosné Dr. Seres Leila előadása
A következő előadó Dr. Mike Laura, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója volt, aki „Roger Williams és kora” – címmel ismertette doktori disszertációjának egy részletét, amiben az amerikai puritán mozgalmak történelmi hátterét és hatását mutatta be, kihangsúlyozva Roger Williams Rhode Island államalapító munkásságát és az amerikai baptista mozgalom megalapításában vállalt tevékenységét.
Dr. Mike Laura előadása
Az újszövetségi írásmagyarázat területéről Drs. Balla Péter, a BTA tanársegéd előadását hallgattuk meg „Jézus Krisztus kettős természetének vizsgálata a Krisztus himnusz exegézise alapján” – címmel. Ez különösen a bibliai görögnyelv iránt érdeklődő hallgatóság számára jelentett különös kitekintést.
Balla Péter előadása
Az előadások sorát Mészárosné Dr. Seres Leila, egyetemi docens, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Egészségtudományi oktatója, érdekfeszítő kutatásának feltárása zárta, aki „A kiégés megelőzése a lelkipásztor családokban” – címmel tartott egy rendkívül érdekes és időszerű témáról szóló lebilincselő előadást.
Telt ház a BTA jubileumi alkalmán
Az előadássorozatot, - melyet egy-egy hegedűvel [Hricsovinyi Renáta] és zongorával [Kónyáné Puskás Laura] kísért lelkiének, sőt stílszerűen egy asztalosműhelyből származó hangszerré váló fűrészlap istendícsérő dallamai [Vix József] foglalt keretbe - egy diskurzus zárta, amit László Gábor, a BTA főtitkára foglalt össze, kiemelve az egyes előadások fő mondanivalóját és jövőbe mutató tanulságait.
A Történelmi bizottság tanácskozása
A koradélutánban a Magyarországi Baptista Egyház Történelmi bizottságának hazai és határon túli képviselői tartottak tanácskozást, majd a jubileumi ünnepség résztvevőivel közösen ünnepi megemlékezésre került sor a BTA 120 éves jubileumáról.
A BTA épületének bejárása és az előadótermek névadása a Spurgeon könyvtárban kezdődött
Ennek keretében a teológia épületének bejárása következett, ennek részeként minden tanterem és oktatói szoba egy-egy baptista hithősről lett elnevezve. Mindez annak reményében, hogy a BTA hallgatói az intézmény folyosóin végig haladva is elolvashatják és így jobban megismerhetik baptista missziónk kiemelkedő hithóset.
A teológia épületének bejárása és értékeinek bemutatása
Délutáni programunk még egy jelentős eseménnyel egészült ki. A jubileum érdeklődő résztvevői közösen felkeresték Rottmayer János baptista bibliaterjesztő misszionárius egykori lakóházát és ma is megtalálható asztalosműhelyét, ahonnan 180 évvel ezelőtt kizendült magyar és német nyelven a Jézus tanítványságára meghívó, megtérést és az újjászületés szükségességét sürgető bibliai üzenet.
Emléktáktábla koszorúzása: Mészáros Kálmán, Kiss Lehel és Rottmayer Jenő
Megható pillanat volt, amikor Rottmayer János egykori házának kapuja előtt (1085 Bp., Gyulai Pál u. 8.) egy emléktáblával megemlékeztünk hitelődünkről, majd a körünkben jelenlévő Rottmayer ükunoka, Rottmayer Jenő, a Budapest-József utcai Baptista Gyülekezet élőhitű tagja mondott hálaimát a mindhalálig hűséges hitelődökért. A tiszteletadás emlékkoszorúját Kiss Lehel lelkipásztorral, az Erdélyi Baptista Történelmi Bizottság elnökével helyeztük az emléktábla alá, majd a Magyar Himnusz eléneklése zárta az ünnepi perceket.
Végül a Rottmayer Házzal szemben lévő Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet közösségi termében folytatódott a találkozó, ahol a helyi református testvérekkel közösen szeretetvendégséggel, énekléssel, valamint Dr. Várady Endre BTA rektor-jelölt hálaadó imádságával és Tikász Ábel, a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet lelkipásztorának áldásával zártuk ezt az emlékezetes történelmi napot. Mindenek befejezéseként együtt énekeltük a baptista himnuszként is ismert: "Feltámadt Hős, ó dics Neked, nagy győzedelmedért!" című nemzetközileg is ismert éneket...
***
MEGJEGYZÉS
Id. Rottmayer János baptista misszionárius
Idősebb Rottmayer János (1818-1901) bibliaterjesztő baptista misszionárius 1846-1866 közöttelőször Pest-Budán igyekezett gyülekezetet alapítani. Húsz évig tartó hűséges munkálkodása után 1866-1901 közöttKolozsváron folytatta bibliaterjesztő és gyülekezetplántáló tevékenységét, melynek gyümölcseként jött létre a ma is virágzó kolozsvári baptista gyülekezet.
Minden későbbi leszármazottja is kivétel nélkül a baptista vallásfelekezet aktív tagjai lettek. Négy gyermeke - János, Vilmos, Rudolf és Maria - is apjuk nyomdokaiba léptek és több baptista gyülekezet alapításában is résztvettek határon innen és határainkon túl.
Ifj. Rottmayer János, bibliaterjesztő, a bécsi, pozsonyi, nyitrai és kolozsvári baptista gyülekezet alapító misszionáriusa
Ifjabb Rottmayer János (1849-1925) Bécsben, Pozsonyban, Nyitrán, végül Kolozsváron vett részt a helyi baptista gyülekezetek alapításában és pásztorolásában.
Ma is élő utódai közül a mellékelt képen is látható ükunokájaRottmayer Jenő is részt vett jubileumi ünnepségünkön, aki jelenleg is a Budapest-József Utcai Baptista Gyülekezet élőhitű aktív tagja.
Idősebb Rottmayer János leánya Rottmayer Mária (1865-1954) pedig az első baptista országos elöljáró (egyházelnök) Csopják Attila felesége lett. Férje hűséges támogatója volt a Kispesti Baptista Gyülekezet alapításában és országos feladatainak végzésében.
Ma is élő ükunokái: Marosi Béla (Cleveland), Marosi Mária (Győri Kornélné), Marosi Kornélia (Szabó Istvánné), Marosi Gabriella Ida (Kiskőrösi Szeretetház), Marosi Emese (Los Angeles) mind egytől egyig jelenlegi lakóhelyük baptista gyülekezeteinek aktív tagjai.
Rottmayer Mária a megözvegyült Csopják Attila országos baptista szövetségi elöljáró (egyházelnök) feleségeként a Kispesti Baptista Gyülekezet alapításában és az országos baptista misszió támogatásában lett férjének hűséges társa
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Idősebb Rottmayer János, miután megözvegyült egy személyiségében és identitásában gyenge jellemű hajadont Basteczky Magdolnát (1827—1910) vette feleségül, aki sok keserűséget okozott férjének és nevelt gyermekeinek. Lehetetlen viselkedése és agresszív személyisége miatt Meyer Henrik lelkipásztor kizárta a baptista közösségből, aki aztán az akkor induló adventizmus felé kezdett el érdeklődni. Férje halála utáni sorsa feledésbe merült...
Idősebb Rottmayer János ükunokája, Rottmayer Jenő mondott hálaimát a magyar baptista missziót alapító ősapa mindhalálig hűséges életéért és példamutató szolgálatáért
Idősebb Rottmayer János elhívó Urához, Jézus Krisztushoz, valamint az általa alapított baptista közösséghez kétséget kizárólag mindhalálig hűséges volt. A nemzetközi és hazai baptista közösség alapítóival és vezetőivel folyamatos kapcsolatban volt.
Anglia híres prédikátorát Charles Spurgeont még Hamburgban ismerte meg személyesen, akinek a munkásságát tisztelte, prédikációit terjesztette. Johan Gerhard Onckennel, az "Európai baptizmus atyjával" személyesen és levelezés útján is folyamatosan kapcsolatot tartott.
Id. Rottmayer János bibliaterjesztő baptista misszionárius sirköve a Kolozsvári Házsongárdi Temetőben
Meyer Henrik bibliaterjesztővel és Budapest-Wesselényi utcai gyülekezet alapító prédikátorával hasonló módon megszakíthatatlan barátságban voltak, többször személyesen is együtt szolgáltak. Kornya Mihály a magyar alföld, a partium, szilágyság és Székelyfölt népszerű és eredményes "paraszt apostololával" utazó evangélistájával is szoros kapcsolatot ápolt haláláig, aki végül utódjaként is a kolozsvári baptista gyülekezet ügyintéző megbizottja lett.
Hamis és félrevezető tehát az az adventista állítás, miszerint Idősebb Rottmayer János baptista identitása bármikor is megingott volna. (Erről a témáról a későbbiekben külön tanulmányban emlékezünk meg.) Jézus ezt mondta: "Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját!" Immánuel! Velünk az Isten!
***
KÉPGALÉRIA
A Baptista Teológiai Akadémia fennállásának 120. jubileumi alkalmán készült felvételek
A kibővített baptista Történelmi Bizottság határontúli képviselői: Drs. Kiss Lehel, az Erdélyi Baptista Szövetség alelnöke és az erdélyi történelmi bizottság elnöke, Rottmayer Jenő a TB tiszteletbeli tagja, Dr. Mészáros Kálmán a BTA rektora, az MBE Történelmi Bizottság elnöke, Drs. Kelemen Sándor Tomi, az Erdélyi Baptista Levéltár vezetője, Erdélyi Sándor, a Pozsonyi Evangéliumi Könyvterjesztő Társaság elnöke, Dr. Szöllős János, a Pozsonyi Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a Slovákiai Baptista Szövettség korábbi elnöke, Vix József, az Ausztriai Baptista Történelmi Bizottség képviselője. Dóczé Bálint, a Komárom-Szentpéteri Baptista Gyülekezet lelkipásztora, a Szlovákiai Baptista Szövetség magyarnyelvű régiójának missziói képviselője
Idősebb Rottmayer János asztalos műhelye, ahol 1846-1866 között vasárnaponként a baptista igehirdetés hangzott 20 éven keresztül Pest-Buda népének magyar és német nyelven. A ma már romos asztalosműhelyt az ükunoka Rottmayer Jenő mutatta be az érdeklődő résztvevőknek