DR JAMES DOBSON ÁTLÉPETT AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG KAPUJÁN
Dr. James Dobson, a Focus on the Family amerikai keresztény családvédelmi szervezet alapítója és öt amerikai elnök - Ronald Reagan, George H.W. Bush, George W. Bush és Donald Trump - korábbi tanácsadója 89 éves korában elhunyt. Dobsont széles körben az elmúlt fél évszázad egyik legbefolyásosabb keresztény vezetőjeként tartottak számon.
James Clayton Dobson Jr. (1936. április 21. – 2025. augusztus 21.) amerikai evangéliumi keresztény író, pszichológus és a Focus on the Family alapítója volt, amelyet 1977-től 2010-ig vezetett. Az 1936-ban Louisianában született Dobson 1977-ben azzal a kimondott küldetéssel alapította a Focus on the Family szervezetet, hogy megerősítse „az Isten által elrendelt család intézményét”.
A Focus on the Family rádióműsorát 4000 rádióállomás sugározta Észak-Amerikában. Több mint 70 könyve közül az elsőt – a Merj fegyelmezni (Dare To Discipline) címűt, amely a szigorú szülői tekintély mellett érvelt – a Kaliforniai Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyászat klinikai docenseként dolgozva adta ki.
Az 1980-as években az amerikai közélet konzervatív társadalmi pozícióinak egyik legbefolyásosabb képviselőjeként tartották számon. Bár soha nem volt felszentelt lelkész , a The New York Times" a nemzet legbefolyásosabb evangéliumi vezetőjének" nevezte, míg a Slate Jerry Falwell és Pat Robertson evangéliumi vezetők utódjaként ábrázolta.
1982-ben Ronald Reagan elnök kinevezte az ifjúsági igazságszolgáltatással foglalkozó országos tanácsadó bizottságba. Dobson később mindkét Bush-elnökség alatt tanácsadóként tevékenykedett, támogatta Donald Trumpot a 2020-as választásokon, valamint hangos támogatást nyújtott neki az impeachment-meghallgatások során.
Dobson nézetei számos vitához vezetnek karrierje során. 2014-ben azzal vádolták, hogy befolyásolt egy Nemzeti Imádságnap rendezvényt azzal, hogy Barack Obamát „az abortusz elnökének” nevezte, aminek hatására Janice Hahn, Kalifornia volt kongresszusi képviselője kénytelen volt elhagyni a rendezvényt.
Dobsont az LMBTQ+ kérdésekben is keményvonalasnak tartották, és 1973-ban lemondott az Amerikai Pszichológiai Társaságról, miután a Társaság eltávolította a homoszexualitást a mentális zavarok listájáról. 2022-ben Dobson győzelmet aratott, miután a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Roe kontra Wade ügyet, amely alkotmányos jogot biztosított az amerikai nőknek az abortuszhoz országszerte.
Evangéliumi keresztény pszichológusként, a New York Times bestseller szerzőjeként, a Radio Hall of Fame tagjaként Dr. Dobson egész életét a bibliai értékek népszerűsítésének, a házasságok megerősítésének és a szülők felkészítésének szentelte, összpontosítva a családnak az amerikai élet középpontjában betöltött létfontosságú szerepére.
„Dr. Dobson úttörő volt – mély meggyőződésű hívő ember, akinek hangja meghatározta, hogy a generációk hogyan tekintenek a hitre, a családra és a kultúrára” – mondta Gary Bauer, a Dr. James Dobson Family Institute (JDFI) alelnöke.
A Louisiana állambeli Shreveportban született James Dobson keresztény lelkészek fia, unokája és dédunokája volt. Élete során rendíthetetlen hitvallásáról volt ismert. Megszenvedte, hogy lelkész apja sokat volt távol, de mikor emiatt lázadni kezdett, anyja kérésére apja lemondott egy ébredési összejövetelsorozatot, hogy hazatérve minőségi időt tölthessen vele. Ez nagy hatással volt későbbi karrierválasztására is.
A fiatal Dobson azonban nem követte elődeit a szószékre, hanem az akadémiai pályát választotta. Ez a döntés oda vezetett, hogy a Dél-Kaliforniai Egyetem vezető gyermekpszichológusa lett.
Feleségével, Shirley-vel és két kisgyermekével Dobson 1977-ben elhagyta az egyetemi életet, hogy 34 keresztény rádióállomáson elindítsa a Focus on the Family című rádióműsort. Mindeközben azonban, ironikus módon, saját családja kezdett szenvedni emiatt.
„Elhanyagoltam a saját családomat, és apám észrevette ezt. Írt nekem egy levelet, amit máig őrzök. Azzal kezdte, hogy milyen büszke rám... de a világ, amelybe a gyermekeim születnek, nagyon különbözik attól a világtól, amelybe én születtem. És ha nincs időm beléjük fektetni és imádkozni értük, elveszítem őket” – emlékezett vissza.
Ezenkívül Dobson számos bestsellert írt, többek között a Dare to Discipline (Merj fegyelmezni) és a What Wives Wish Their Husbands Knew About Women (Amit a feleségek szeretnének, ha a férjeik tudnának a nőkről) című könyveket.
Megalapította a Family Research Council szervezetet, és öt elnök, köztük Ronald Reagan tanácsadójaként is működött, abba az irányba befolyásolva őket, hogy családvédelmi intézkedéseket hozzanak.
1989-ben Dobson sokkolta Amerikát azzal, hogy a kivégzése előtti napon leült beszélgetni a sorozatgyilkos Ted Bundyval. Bundy elmondta Dobsonnak, hogy az erőszakos pornográfia miatt vált azzá, amivé. A vitatott interjú több mint egymillió dollár bevételt hozott, amiből Dobson szervezete 600 ezer dollárt adományozott pornográfia- és abortuszellenes programoknak.
Több mint 30 évvel később, 2009-ben Dobson elhagyta a Focus on the Family szervezetet, mert „jelentős filozófiai nézeteltérései” voltak utódjával. Ezután elindított egy országos szinten sugárzott műsort Family Talk címmel, és gyakran megjelent a 700-as klub adásaiban is.
Akkoriban CBN alapítójának, Pat Robertsonnak beszélt arról, hogy mennyire elkötelezett Isten családokra vonatkozó terve iránt. „Pat, manapság minden hagyományos nézet támadás alatt áll, és minden, amit évezredek óta a családról hittünk, szó szerint megkérdőjelezik és aláássák. Valódi veszély fenyegeti a családot, hogy szétesik.”
Dr. Dobson egész életét a családért, a hagyományos házasságért való küzdelemnek és a szülőknek a jó gyerekek nevelésében való segítésének szentelte. „A család az alapja mindennek” – válaszolta. „Ez az egész kultúra alapja. Minden erre épül – intézményeink, kormányunk, életmódunk, értékeink, gyermekeink – minden erre az alapra épül.”
89 évesen Dobson még mindig azt csinálta, amit szeretett: bibliai értékeket hirdetett impozáns irodájából, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a coloradói Pike's Peak hegyre. És ahogy a Pike's Peak, amely több mint 4200 méterrel magasodik a város felett, Dobson szerint egy dolog marad mindenek felett: megtanítani gyermekeinket, hogy szeressék az Urat. „Nincs fontosabb annál, mint hogy megismertessük velük Jézus Krisztust” – mondta Dobson.
„Ha ezt nem tesszük meg, és ők bűnbánat nélkül halnak meg, akkor az én teológiám szerint soha többé nem látjuk őket. Hát, ha ez nem ad perspektívát... ezért nagy öröm számomra, hogy lehetőségem van hatást gyakorolni ezekre a családokra.”
Dobson és Shirley Deere 1960. augusztus 26-án házasodtak össze. A párnak két gyermeke született. Dobson 2009-ben átadta a Focus on the Family ifjúsági magazinjainak egy részének irányítását fiának, Ryan Dobsonnak. Egy arany kulcsnyakláncot ajándékozott lányának, amikor az tízévesen hangot adott a szexuális tisztaság iránti elkötelezettségének. Arra biztatott más szülőket is, hogy adjanak hasonló ajándékokat. Életművének részletei itt olvasható el: https://en.wikipedia.org/wiki/James_Dobson
Dobson 2025. augusztus 21-én, 89 éves korában hunyt el otthonában , Colorado Springsben, Coloradóban. Az összeállítás CBN/BBC Hírek/Hetek hiradásaiból készült.
Magyarul is megjelent könyvei:
* A férfiasság biblikus megélése
Időtálló alapelvek családunk vezetéséhez
* Amit a feleségekről tudni kell(ene) - Férjek könyve
* Felkészülés a serdülőkorra
* Segítség! Kamasz lett a gyerekem! - Szakavatott tanácsok Amerika egyik legkiválóbb családgondozójától
* Egyenes beszéd - Amit a férfiaknak tudniuk kell, amit a nőknek érteniük kell(ene)
* Amikor nem értjük Istent
* Az akaratos gyerek - Gyakorlati tanácsok a születéstől a serdülőkorig - Átdologozott és átírt változat
* Apa nélkül
* Kemény szeretet- Remény a válságban levő családooknak
* Lányok nevelése - Gyakorlati tanács és bátorítás azoknak, akik a nők következő nemzedékét formálják
* Az élet küszöbén - Útmutató fiataloknak egy tartalmasabb élet felé
* Fiúk nevelése
* Fegyelmezz! Megéri!
* Hét megoldás kiégett szülőknek
A felsorolt könyvek itt rendelhetők meg: https://www.clchungary.com/Contributor/ViewOne.aspx...
Az igazak emléke áldott!
(DRMK)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése