ALIANSZ IMAHÉT ORSZÁGOS MEGNYITÓJA MISKOLCON
| A Magyar Evangéliumi Szövetség elnöksége és a Miskolcon megtartott Aliansz Imahét Országos megnyitóján szolgáló helyi lelkipásztorok |
Az Imehét fő igei mottója Júdás apotol leveléből származó "Küzdjetek a hitért!" szentírási üzenetre épül. A megnyitó istentiszteleten Meleg Attila helyi református lelkipásztor köszöntője után D. Szabó Dániel, az Aliansz tiszteletbeli elnökének bevezető szavai következtek.
| D. Szabó Dániel az Aliansz tiszteletbeli elnöke |
Ezt követően a Miskolcon szolgáló különböző evangéliumi keresztény felekezetek és gyülekezetek lelkipásztorai sorakoztak fel és imádkoztak azért, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem annak megtartói és engedelmes cselekvői lehessünk a hétköznapokban.
Az Aliansz evangéliumi mozgalom országos tevékenységéről Horváth István, az aliansz főtitkára adot rövid tájékoztatást. Majd László Viktor, az "Ez az a nap" alapító igazgatója ismertette a 2025. május 31-én a szombathelyi stadionban tervezett evangelizáló keresztény kortárs zenei találkozó részleteit.
"Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre...
| Dr. Mészáros Kálmán az Aliansz alelnöke igét hirdet |
A Magyar Evangéliumi Szövetség
Aliansz történetéről itt olvashatunk több információt: A Magyar Evangéliumi szövetség története
Immánuel! Velünk az Isten
Aliansz imahét. Küzdjetek a hitért!
Képek: Nehézy Laszló.
Videók: Érsokné Horváth Erika és Szeverényi János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése