A KISPESTI POLGÁRMESTERI HIVATAL VENDÉGEI VOLTUNK
A polgármester úr köszöntője után tájékoztatást kaptunk az önkormányzat aktuális feladatairól, az elmúlt hónapok eredményeiről, majd a város aktuális szociális ügyekről hallottunk beszámolót Vinczek György alpolgármester előterjesztésében.
Ezek után a kispesti egyházak, vallási közösségek tevékenységét szolgáló kispesti épületek, ingatlanok 2024. évi felújításának a támogatására kiírt önkormányzati nyertes pályázatok Támogatási szerződéseinek aláírása következett.
A tanácskozás végén köszönetet mondtunk a város vezetőinek a kereszteény közösségek erkölcsi és anyagi támogatásáért, többek között a baptista gyülekezetenek itélt pályázati segítségnyújtásért. Ezen kívül a Pannonhalmi Béla Baptista Iskola és Gimnázium Kispesten megnyíl új oktatási központ odaítéléséért és fejlesztéséért. Előre tekintve pedig meghívtuk a város vezetőit és egyházi képviselőit a Kispesti Baptista Gyülekezet következő esztendőben esedékes 125. évi jubileumi ünnepségére, amit örömmel fogadtak a résztvevők.
Immánuel! Velünk az Isten!
(DRMK)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése