EMLÉKEZZETEK A KORÁBBI NAPOKRA! TÖRTÉNELMI MEGEMLÉKEZÉS POZSONYBAN
 |
| A Pozsonyi Baptista Gyülekezet |
Pozsony városa fontos szerepet töltött be a magyar történelemben is, mivel 1536 és 1848 között Magyar Királyság fővárosa volt, miután a törökök elfoglalták a korábbi koronázó fővárost Székesfehérvárt, majd Budát is.
 |
| Baptista-500 és a felvidéki baptista misszió |
A város emellett a koronázó és törvényhozó központtá is vált: itt koronázták meg tizenegy magyar királyunkat és nyolc királynét a Szent Márton-székesegyházban, és itt őrizték a magyar Koronát, valamint itt tartották a legtöbb országgyűlést is a reformkorig.
Ennek a korszaknak voltak kulcsfontosságú képviselői Kossuth Lajos, Széchenyi István, Petőfi Sándor és még sokan mások. Az ő kezdeményezésükre fogadta el a Pozsonyi Országgyűlés 1844. november 13-án azt a törvénycikkelyt, amely a magyar nyelvet nyilvánította államnyelvvé a latin helyett a Királyi Magyarország területén…
 |
| A baptista imaház a pozsonyi vár közelében |
A baptista misszió Pozsonyban 1886-ban kezdődött, amikor Tatter János a Brit és Külföldi Bibliatársulat kolpoltőre/könyvterjesztője érkezett ide Bécsből, hogy Bibliákat árusítson a városban és az evangéliumot hirdesse az itt élő német, magyar, szlovák lakosságnak. Ezt követően a rendszeresen megtartott istentiszteleten egyre többen csatlakoztak a bibliatanulmányozók köréhez.
 |
| Igehirdetés és történelmi ismertető |
Az első bemerítésre 1887 októberében került sor a Nyitra folyóban, amire ifjabb Rottmayer János (a budapesti bibliaterjesztő fia) népiprédikátor érkezett Bécsből és merítette be az első pozsonyi hitvalló polgárokat. Később Meyer Henrik is bekapcsolódott a missziómunkába Budapestről, újabb lendületet adva a korábbi Dunaparti fővárosban. Ezeknek a bibliaterjesztő misszionáriusok kitartó lelkimunkájának köszönhető a pozsonyi baptista misszió alapítása és kezdeti pásztorolása.
 |
Dr. Szöllős János pozsonyi lelkipásztor és dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész-lelkipásztor |
1920 után önállósodott a felvidéki baptista misszió, így a Pozsonyban először németül majd magyarul tartott istentiszteletek nyelve fokozatosan szlovákra váltott. Az elmúlt száz esztendőben többször szolgáltak a gyülekezet élén magyarul is jól beszélő lelkipásztorok, akik szükség szerint szép anyanyelvünkön is készek az evangéliumot hirdetni. Az első imaházukat 1922-ben nyitották meg. Jelenlegi templomukat 1976-ban szentelték fel. Számtalan nagynevű vendég igehirdető fordult már meg a közösségben. A '80-as években még Dr. Billy Graham is hirdette itt Isten igéjét. A pozsonyi gyülekezetnek jelenleg 230 bemerített hitvalló tagja van.
 |
| Pozsony látképe a koronázó templommal |
Az utóbbi időben egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a pozsonyi és több magyarországi gyülekezet között. A gyülekezet nagyszerű énekkara többször szolgált Kiskőrösön, Albertirsán, Budapest-Kispesten az utóbbi években. Ennek kapcsán került sor azokra a történelmi megemlékezésekre, amikor a Baptista-500 jubileumi ünnepsorozat részeként emlékeztünk legutóbb 2025. november 9-én az újkori baptista misszió kimagasló hithőseire és a szlovák-magyar közös történelemi múlt különböző korszakaira.
 |
| A pozsonyi vár |
Az ünnepi istentisztelet igehirdetője és történelmi előadója Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész, a Baptista Teológiai Akadémia rektora volt. Bibliai alaptextusa ez volt: „Emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid. 10,32-39)
 |
A magyar királyok koronázó ékszere, amit a pozsonyi székesegyházban is őriztek hazánk török megszállása alatt |
Köszönet a Pozsonyi Baptista Gyülekezet lelkipásztorának Dr. Szőllős Jánosnak a testvéri meghívásért és a szlovák nyelvre történő tolmácsolásáért, valamint a gyülekezet szeretetteljes vendéglátásáért. Köszönet Erdélyi Alexander Sándor pozsonyi könyvkiadó és bibliaterjesztő testvér hűséges szolgálatáért, aki több évtizede dolgozik a szentírás és különböző nyelven (magyarul is) kiadott evangéliumi irodalom terjesztéséért.
 |
| Pozsonyi fiatalok énekegyüttese |
 |
| Erdélyi Sándor pozsonyi evangéliumi könyvterjesztő |
 |
| Pozsonyi ifjúsági énekegyüttes |
 |
| Pozsonyi baptista imaház |
 |
| Archív kép Billy Graham a '80-as években Pozsonyban tett látogatása idején |
Immánuel! Velünk az Isten!
(DRMK)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése