Bibliai tájakon: Cézárea Filippi

Ahol Jézus nyílt hitvallásra szólította föl tanítványait

Cézárea Filippi ókori római város romjai a Galileai-tengertől északra, a Jordán forrásánál található a Hermon-hegy lábánál. A folyó tiszta vize egy hatalmas vöröslő kőszirt alól tör elő, majd egyre bővülő folyamként zuhog alá a sziklákkal tarkított medrében. A város romjai az Izrael által megszállt Golán-fennsík északi részén fekszenek.

Jordán forrása Cézárea Filippiben

Nagy Heródes fia, Heródes Fülöp Kr. e. 3-ban ezt a virágzó kultuszhelyet politikai és vallási székhelyévé építtette ki és a császár és alapítója tiszteletére neveztette el Cézárea Filippinek. II. Agrippa később Néroniasz-nak nevezte el Néró császár után. A későbbi évszázadokban a város elveszítette jelentőségét és visszanyerte eredeti nevét, Pániászt. Ma egy falu áll itt Bánjász néven.

Neve többször változott Bánjász, illetve Páneion, Páneász vagy Pániász. A település elnevezése eredetileg Pán nevű görög istenség nevéből ered. Pán (görögül Πάν) ugyanis a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istensége volt. Kedvencei a kecske- és birkapásztorok, de a halászok és vadászok is az ő védelmét élvezik. A mitológia szerint szoros kapcsolatot tartott fenn a nimfákkal, táncolt, énekelt és játszott velük. Jellegzetes hangszere a pánsíp, mellyel gyakran ábrázolják együtt.

A kecskeszarvú, patáslábú, vasvillás, ördögképű Pán istenség kegyhelye
Cézárea Filippiben

Cézárea Filippi városa eredetileg a görög-római eredetű Pán pogány istenség vallási kultuszának volt a népszerű központja. A Pán-kultusz helyszínei ugyanis abban az időben nem templomok voltak, hanem az istenség egyéniségének megfelelően barlangok voltak. Pán tisztelői fenyőágakkal és cserfalombokkal koszorúzták magukat és tehenek, bakok, juhok mellett tejet, mézet és mustot áldoztak neki. Ennek cseréjében a mitológia szerint Pán istenség, sípjának hangjával elriasztja a kalózokat és a szerelmesek egymásra találhatnak. Viszonylag sok ábrázolás maradt fenn, és mivel a kereszténység szemében pogány szokás volt a szobrászat, így a sátán alakját többnyire Pánról mintázták meg. Kezébe Poszeidón háromágú szigonyát adták, így alakult ki a ma ismert ördög-kép.

A hiedelem szerint a Cézárea Filippi fölött magasodó sziklaszirt egyik hatalmas barlangjában lakott a félelmetes ördögkinézetű istenség, akinek a megbékítésére oltárokat, kisebb szentélyeket és különleges alakzatú kegyhelyeket építettek a környékből idezarándokoló hívek.

Az Újszövetség feljegyzése szerint Jézus Krisztus is megfordult itt tanítványaival egy ízben. Itt kérdezte meg a Mester követőit, hogy kinek ismerték meg őt. Ennek nyomán jelentette ki Péter, hogy a Szabadító „a Krisztus, az élő Istennek a Fia”. Jézus ezt követően ígérte Péternek a menny királyságának kulcsait:

Cézárea Filippi madártávlatból

„Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: "Kinek mondják az emberek az Emberfiát?" Ők így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?" Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus így válaszolt neki: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Máté 16,13-18)

Jézus egyértelmű kinyilatkoztatásából világossá válik, hogy Péter mennyei ihletésű sziklaszilárd hitvallása képezi az általa fölépülő anyaszentegyház alapját, amely fölött a pokol erői (lásd Pán istenség ördögi hatalma) sem tud diadalmaskodni. Más teológiai megfontolások viszont Péter személyét tekintik az egyház alapjának, első pápájának. Ennek az elvnek tarthatatlanságát a párbeszéd folytatásában igazolva látjuk, amikor Jézus a nem Isten szerint gondolkodó, azaz a Sátán által befolyásolt és emberi logika szerint okoskodó Pétertől elhatárolja magát:

„Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint." (Mát. 16:21–23).

Mindez Cézárea Filippi előbb ismertetett idegen szellemiségű közegében zajlott le. Vajon mi mit feleltünk volna Jézus kérdésére? Mi kinek tartjuk őt? A Szentlélek vonzásában élünk és szólunk, vagy istentelen eszmék, vagy torz vallási hiedelmek fogságában vergődünk még. Jézusban az Isten Fia, a Szabadító látogatott meg bennünket, aki képes kimenteni a tudatlanságból és mozdíthatatlan sziklaszirtként biztos alapot tud adni a Reá épülő lelki házunknak is!

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész

 

"Térjetek meg és merítkezzetek be Jézus Krisztus nevében!"

A Jordán völgyének titokzatos folyója

 

A Jordán folyó forrásvidéke Cezarea - Filippi közelében

Ábrahám unokaöccse Lót a Jordán dúsfüvű vidékét választotta magának annak idején: „Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az Úr Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje. Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé. Így váltak el egymástól. Abrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a Jordán környékén levő városokban telepedett le, és egészen Sodomáig sátorozott. A sodomai férfiak pedig igen romlottak és vétkesek voltak az Úr előtt.” (1 Móz. 13:10–13).

Később Józsué tartóztatta föl a Jordán folyó vizét, lehetővé téve az izraeliták számára azt, hogy átkeljenek a megígért földre: „És mihelyt a Jordán vizét érinti a papok lába, akik az Úrnak, az egész föld Urának a ládáját viszik, a Jordán vize kettéválik, a felülről lefelé folyó víz megáll, mint egy gát. Akkor fölkerekedett sátraiból a nép, hogy átkeljen a Jordánon. A papok vitték a szövetség ládáját a nép előtt. A ládát vivők megérkeztek a Jordánhoz, és a ládát vivő papok lába a folyó szélén belemerült a vízbe. A Jordán medre pedig az aratás idején mindvégig egészen tele volt. Egyszerre csak megállt a fölülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult egy nagy szakaszon Ádámnál, annál a városnál, amely Cáretán mellett volt. A pusztai tenger, azaz a Sós-tenger felé folyó víz pedig teljesen különvált. Így kelt át a nép Jerikóval szemben. Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestül át nem kelt a Jordánon.” (Józsué 3:13–17)

A Genezáret tavából kilápő Jordán folyó

Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az Úr Józsuénak: „Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egy-egy férfit, és ezt a parancsot adjátok nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok. Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egy-egy férfit, és ezt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az Úrnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára; Izráel törzseinek a száma szerint. Legyen ez emlékeztető jelül közöttetek; és ha majd megkérdezik fiaitok, hogy miféle kövek ezek, akkor ezt mondjátok nekik: Kettévált a Jordán vize az Úr szövetségládája előtt, amikor átkelt a Jordánon; kettévált a Jordán vize, és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké. Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat. Tizenkét követ állított föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig.” (4:1–9)

Józsué átvezeti Isten népét az Igéret földjére
a megállított Jordán folyó medrében

„Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. Mert Istenetek, az Úr kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az Úr a Vörös-tengerrel is, kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, hogy megismerje a föld minden népe az Úr kezét, hogy milyen erős az, és hogy féljétek Isteneteket, az Urat mindenkor.” (4,20–24).

Illés és Elizeus is szétválasztották a vizeket: „A jerikói prófétatanítványok odaléptek Elizeushoz, és ezt mondták neki: Tudod-e, hogy az Úr ma elragadja mellőled uradat? Ő így felelt: Én is tudom, de hallgassatok! Azután ezt mondta neki Illés: Maradj itt, mert az Úr a Jordánhoz küldött engem. Ő így felelt: Az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy nem hagylak el! Így mentek ketten együtt. Velük ment ötven prófétatanítvány is, és amikor ők ketten megálltak a Jordánnál, azok is megálltak tőlük távol. Illés fogta a palástját, összegöngyölte, és ráütött vele a vízre, mire az kettévált, ők pedig mindketten szárazon mentek át rajta.” (…) „Elizeus látta ezt, és így kiáltozott: Atyám! Atyám! Izráel harci kocsijai és lovasai! Azután nem látta őt többé. Ekkor megragadta a ruháját, és két darabra szakította. Majd fölemelte Illés leesett palástját, és megint odaállt a Jordán partjára. Fogta Illésnek a leesett palástját, ráütött azzal a vízre, és így szólt: Hol van az Úr, Illés Istene, hol van Ő? Amikor ráütött a vízre, az kettévált, Elizeus pedig átment rajta.” (2 Királyok 2:5–8, 12–14).

Naámán a Jordán folyóba merülve gyógyult meg betegségéből

Naámán is itt gyógyult ki a leprájából: „Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember volt ura előtt, és tekintélyes, mert általa szabadította meg az Úr Arámot. Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett. Egyszer rabló arám csapatok vonultak ki, és foglyul ejtettek Izráel országából egy kisleányt, aki Naamán feleségének a szolgálója lett. Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljuthatna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná bélpoklosságából. Naamán megjelent ura előtt, és elmondta, hogy mit beszélt az Izráel országából való leány. Arám királya ezt mondta: Menj csak el, én meg levelet küldök Izráel királyának. El is ment, és vitt magával tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat meg tíz rend ruhát. Átadta a levelet is Izráel királyának, amely így szólt: Most, amikor ez a levél hozzád érkezik, kérlek, hogy gyógyítsd meg bélpoklosságából szolgámat, Naamánt, akit hozzád küldtem! Amikor Izráel királya fölolvasta a levelet, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?! Értsétek és lássátok meg, hogy csak ürügyet keres ellenem! Amikor Elizeus, az Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben! Ezért Naamán elment lovaival és kocsijával, és megállt Elizeus házának a bejáratánál. Elizeus egy követet küldött hozzá ezzel az üzenettel: Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested! Naamán azonban megharagudott, elment, és így szólt: Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból. Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói, Abáná és Parpar, Izráel minden vizénél? Megfürödhetnék azokban is, hogy megtisztuljak! Azzal megfordult, és haragosan eltávozott. Szolgái azonban odamentek, és így szóltak hozzá: Atyám, ha a próféta valami nagyot parancsolt volna, azt is megtetted volna. Mennyivel inkább megteheted, amikor csak azt mondta, hogy fürödj meg, és megtisztulsz. Lement tehát, és megmerítkezett hétszer a Jordánban az Isten emberének a kívánsága szerint. Akkor újra tiszta lett a teste, akárcsak egy kisgyermeké. Ezután Naamán visszatért egész kíséretével az Isten emberéhez, bement, megállt előtte, és ezt mondta: Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben!” (2 Királyok 5:1–15).

Jézus Krisztus bemerítkezése a Jordán vizében Bemerítő János által

Az Újszövetség azzal kezdődik, hogy Bemerítő János a Jordán partján figyelmeztetette nagyszámú hallgatóságát Isten Országának közelségére, a megtérés fontosságára és a folyó vizében való jelképes megtisztulásra. Ekkor jelent meg Jézus is a tömegben, majd mikor a sokaság szétvált és ő előre lépve megkérte Jánost, hogy minden igazság beteljesítéseként most őt is merítse be, nos, ebben a pillanatban harsant föl ismét az égi szózat ismét, de akkor így: „Íme, az én szeretett fiam, akiben én gyönyörködöm!” Nincs ennél hitelesebb és meggyőzőbb kijelentés a hitvalló bemerítés isteni eredetére vonatkozóan, amit egyesek vitatni merészelnek és valami szektás fontoskodásnak gondolnak.

Maga Jézus Krisztus is bemerítkezett, ezzel követésre méltó példát és parancsot is adott. Urunk Jézus bemerítkezésével főképpen azt fejezte ki, hogy Isten létére teljes mértékben magára vállalta az emberi sorsközösséget. Bemerítő János meglepődött az Úr ezen szándékán, ezért vonakodott Őt bemeríteni. Jézus azonban ezt monda néki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk…” (Mt 3,15). Ebből természetességgel az következik, ha Isten Fia bemerítkezett, akkor nekünk is szükséges ezt az igazságot végrehajtanunk.

Nézzünk meg most egy helyszínen készített felvételt:

 

A bemerítkezési parancsot Jézus Krisztus adta a halálból való feltámadása után tanítványainak, illetve minden követőjének. „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Mt 28,19) A bemerítkezés egy fizikai cselekmény, mellyel kifejezésre juttathatjuk hitünket és engedelmességünket Isten szavának, ugyanakkor bizonyságot tehetünk az ég, a föld és a föld alatt valók előtt is, hogy Isten gyermekei vagyunk. Aki hisz, az merítkezzen be! A hittel felvállalt alámerítkezés megléte feltétele az üdvösség elnyerésének is. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; a ki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,16) Ez alapján mindaz, aki hisz Jézus Krisztusban, annak be kell merítkeznie!

 

A Bibliában csak felnőttek bemerítésével találkozunk. Bibliában nincs példa kisgyermekek keresztelésére, ugyanis csak felnőtt és döntésre képes emberek bemerítéséről olvashatunk (ApCsel 2,41; 8,12; 8,36-38; 9,17-18; 10,45-48). A csecsemők, a kisgyermekek még nem tudnak hinni, és életre szólóan dönteni sem képesek. A csecsemők megkeresztelése egyházi hagyomány, amely az egyén akaratlagos döntése és személyes hite nélkül történik, ezért Isten előtt keveset ér. Amiképpen a megtérés is személyes és akaratlagos dolog – amit nem dönthet el más helyettünk –, ugyanígy a megkeresztelkedés is. Isten felettébb tiszteli az emberi jogokat a szabadság, az akarat, a szándék, a döntés, cselekvés tekintetében; ugyanígy kellene az egyháznak is tisztelnie. Másfelől az ember is tisztelje Isten akaratát, ezért a keresztény egyháznak a Biblia utasítása szerint kell a bemerítkezést gyakorolni, s azt senkinek sincs joga megváltoztatni!

Egy mai hitvalló bemerítkezése a Jordán folyóban

Maga Jézus Krisztus is bemerítkezett. Urunk Jézus bemerítkezésével főképpen azt fejezte ki, hogy Isten létére teljes mértékben magára vállalta az emberi sorsközösséget. Bemerítő János meglepődött az Úr ezen szándékán, ezért vonakodott Őt bemeríteni. Jézus azonban ezt monda néki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk…” (Mt 3,15). Ebből természetességgel az következik, ha Isten Fia bemerítkezett, akkor nekünk is szükséges ezt az igazságot végrehajtanunk.

A helyes bemerítés teológiája. Az alámerítés, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe történik. (Mt 28,19) Bemerítéskor, teljes egészében el kell merülnie a testnek a vízben, mint meghaló a halálban. Amint tudjuk, az Újszövetség eredetileg görög nyelven íródott. A bemerítést jelentő eredeti görög szó a vízben való teljes elmerülést jelenti. A klasszikus görög irodalomban a „baptidzó” fogalma hadihajók elsüllyedésekor is használatos. Tehát: úgy elmerülni a vízben, mint ahogy lesüllyed a legyőzött hadihajó.

Tömeges bemerítkezés napjainkban a Jordán folyóban

A bemerítés a Krisztussal együtt való meghalást is jelképezi. Jelenti az eddigi bűnös életünk halálát, ugyanakkor egy új, megszentelődő életre való feltámadást is: „A bemerítés által eltemettetünk Ővele együtt a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4) Ennek a Krisztussal feltámadott új életben járó földi létnek további folytatása is van a megdicsőült örökéletre történő feltámadás ígéretével: „Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.” (Róm 6,5) A bemerítkezésnek nincs „mágikus”, vagy babonás vallásos hatása. A bemerítkezés végrehajtása olyan szívből jövő engedelmes cselekmény, amely csak: hit, bűnbánat, megtérés, újjászületés esetén válik kézzel-szívvel fogható áldássá! (Apcsel 8,8-22) „Ezért a bibliai bemerítkezés: „nem a test szennyének lemosása, hanem a jó lelkiismeret keresése Isten iránt, illetve könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért.” (1Pt 3,21)

Dr. Mészáros Kálmán

egyháztörténész