2026. január 1., csütörtök

Mészáros Család találkozója Szankon - 2023.10.01.

 GENERÁCIÓS ÁLDÁSOKÉRT ADTUK HÁLÁT SZANKON

A Mészáros család apraja és nagyja a Szanki Baptista Gyülekezet imaháza előtt
Több mint száz leszármazottja van a Mészáros nagy familiának.
A nagyszülők az első hívők voltak a településen. Kilenc felnőttkort megért gyermeküket nagy hitben nevelték fel, akik kivétel nélkül elkötelezett keresztények lettek.
Jelképes "kenyértörés" a megemlékezésen
Házastársaikhoz mindhalálig hűségesek voltak. Gyermekeik és unokáik a nagyszülők és szüleik életpédáját követendőnek tartották. Bár azóta a család tagjai szétszóródtak az ország sok pontjára, sőt még a tengerentúlra is, többségében kiváló családapák és családanyák sőt számosan aktív gyülekezeti munkások lettek.

Régi hagyomány az, hogy rendszeres nagycsaládi találkozókat tartunk, ez évben 2023. október 1-én vasárnap őseink szülőfalujának kápolnájában, a Szanki Baptista Gyülekezet imaházában jöttünk össze, hogy együtt emlékezzünk meg Isten nagy tetteiről a Biblia üzenetén keresztül és közös hálaimával, énekléssel,
bizonyságtételekkel emlékezzünk meg elődeink hűséges életéről, örömeinkről, életünk kihívásairól és áldásairól, amit asztalközösséggel és kötetlen beszélgetéssel zártunk.
Soli Deo Gloria! - Immánuel! Velünk az Isten!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése