2025. december 31., szerda

117. BTA Tanévzáró és diplomaosztás, 2023.06.01.

DIPLOMAOSZTÓ ÜNNEPSÉG A BTA-N

2023. július 1-jén az immár hagyománnyá vált zászlós bevonulással kezdetét vette a Baptista Teológiai Akadémia 117. évzáró és diplomaosztó ünnepsége a Budapest-Nap utcai Baptista Gyülekezet templomában.
László Gábor főtitkár – aki az alkalom levezető elnöke is volt – nyitó imádságát követően Bereczki Lajos rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd beszélt arról, hogy a Dr. Páth Géza baptista lelkipásztorról elnevezett díj először kerül átadásra a mai ünnepi alkalmon. Dr. Páth Géza életútjának bemutatása után elmondta, hogy a 2022-ben alapított díjat a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő, a hallgatói közösségben aktívan szolgáló, a gyakorlóhelyen példásan helytálló, hiteles keresztyén életet élő hallgató kaphatja meg évente egy alkalommal.
Papp János egyházelnök a Timóteushoz írt második levél 4. része alapján mondott komoly igei üzenetet a közel 400 fős hallgatóság előtt. „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” - a Biblia szavait a mai kontextusba helyezve úgy tűnik, mintha hátramenetbe kapcsolt volna az egyház és a teológia az elmúlt évszázadokban.
Megjelent a felvilágosodás, a humanizmus, a szocializmus, a liberalizmus, a szexuális forradalom, a genderizmus és sok-sok minden más… az egyház és a teológia pedig meghátrált és teret adott ezeknek az eszméknek a bibliai igazságok rovására. Sokszor olyan társadalmi, erkölcsi és gondolkodásbeli magyarázatokkal állnak elő emberek, amelyeknek nincs bibliai, teológiai alapja, hanem az emberi vágy és kényelem motivációjából születtek. Napjainkban a másik, ami nagy hatással van az emberekre, az a társadalmi nyomás. Igazodjunk, ahhoz, amit elvárnak tőlünk, így a mindennapok részévé válnak bibliai alapot nélkülöző gondolatok, áramlatok, amelyek akár az egyház életébe is begyűrűznek.
Sokan - teológiai, egyházi, lelki vezetők is - bezárkóznak a maguk biztonságos világába és nem merik hallatni a hangjukat. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi! Mi az Urat akarjuk követni, tovább adni a Szentírásból azt, amit az elődeink ránk bíztak! Nem adhatjuk lejjebb azért, mert a körülmények nem ideálisak. Pál arra biztat bennünket is, hogy bátran, erőteljesen, hitelesen, kezdeményező módon hirdessük az evangéliumot, amely az Isten ereje és az Isten válasza az élet minden kérdésére. Hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus által van az üdvösség és Jézus Krisztus által tudjuk megélni a mindennapi életet úgy, hogy az teljessé lehessen. Ma olyan teológusokra van szükség, akik tudományos megalapozottsággal, hitelesen élik meg a hitüket a mindennapokban.
Dr. Mészáros Kálmán a rektori beszédben megköszönte a bátor beszédet Papp Jánosnak és kiemelte, hogy a BTA és a baptista egyház nem hátrál meg. A rektor beszámolt a misszió szíveként is számon tartott lelkipásztor és missziómunkásképző Teológiai intézményünk elmúlt évének mozgalmas eseményeiről, a jelenben tapasztalt fejlődéséről és a reményteljes jövőjével kapcsolatos terveiről. Az igei üzenetben a Máté evangéliuma 4,18-25 alapján beszélt az 500 évvel ezelőtt hazánkba érkezett bátor anabaptista igehirdetőkről, akik közül többen mártírokká is váltak a Krisztusról szóló bizonyságtételük következtében. Felidézte a 175 és 150 évvel ezelőtt újrainduló baptista misszió tanúságtevőinek kitartó, hűséges szolgálatát is.
Az 1905-ös állami elismerést követően, 1906-ban Udvarnoki András, a Hamburgi Baptista Teológiáról hazaérkezett teológus szorgalmazására elindulhatott a lelkész- és misszionárius-képzés a Baptista Teológiai Akadémia „prédikátor-, próféta- és misszióiskolában.” A BTA nevében hordozza küldetését: baptista - az önkéntes döntésre, nyilvánosan felvállalt elköteleződésre utal, amely a bemerítésben ábrázolódik ki; teológia - az a tudományág, amely Isten világát szeretné megismerni és megérteni hit által; akadémia - értelmes, kiváló szellemi képességgel rendelkező egyének, akik ismereteiket tovább adják. Így lehet legjobb módon betölteni küldetésünket és engedelmeskedni Krisztus nagy misszióparancsának: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Máté 28,19)
A 2022/2023. tanév kezdetén 106 elsőéves hallgató kezdhette meg tanulmányait az Akadémián. Gyülekezeti lelkipásztori képzésben 25 fő tanul, közülük 19 fő szeretne baptista lelkipásztorként szolgálni gyülekezeteinkben. Mindent összegezve ebben az esztendőben 464 fő folytatta hittudományi tanulmányait a Baptista Teológiai Akadémián.
Prof. emeritus Dr. Veres Sándor Péter imádságát követően került sor a diplomák ünnepélyes átadására a 96 végzett hallgató számára, akiknek további életére Papp János kért áldást imádságában.
Balogh Roland, Junior Prima-díjas hallgató hálát adott, amiért itt tanulhatott, majd testvérével, Balogh Zoltánnal és Rontó Kitty-vel közösen dicsőítő énekekkel is kifejezték hálájukat.
Kovács Benjámin lelkipásztori szolgálatra készülő hallgató vehette át az első Páth Géza-díjat és az ezzel járó jutalmat.
Paróczi Zsolt rektorhelyettes hálás visszatekintéssel köszöntötte a jubiláns hallgatókat László Gábor, Zentai László (60) Szlepák Lajos (50), Dóczé Bálint, Papp Dániel, Tömöri Gábor (25) testvérek személyében, akik 60, 50 és 25 éve vették át a diplomájukat, példák és hűségesek voltak ezidáig.
Papp Dániel testvér visszaemlékezésének mondanivalóját a „4k” - kezdet, közösség, költözés, követés - köré építette, Szlepák Lajos testvér pedig imában adott hálát Istennek az elmúlt időszakért, a szolgálat lehetőségéért.
Balla Péter gazdasági főigazgató, aki egyben a Nap utcai gyülekezet lelkipásztora Molnár József testvértől búcsúzott. Molnár testvér leteszi a gondnokságot és a jegyzettárban dolgozik tovább. Ezt követően Balla Péter méltatta a kiváló eredményeket elérő hallgatókat, a közösségi munkájáért pedig Balogh Benjámin kapott különdíjat.
Az ünnepélyes tanévzáró és diplomaosztó ünnepségen a BTA énekkara és zenekara szolgált, Kónyáné Puskás Laura vezetésével. Orgonán kísért Dr. Garai Zsolt orgonaművész, a kántor szak szakvezetője. A Himnusz eléneklése után az ünnepi istentisztelet szeretetvendégséggel zárult.
KV
További képek a Galériában:





Anabaptista Emléknap a Felvidéken - Nagylévárd, Pozsony vármegye, 2023.07.02.

 ANABAPTISTA HABÁNOK NYOMÁBAN

A #BaptistaTeológiaiAkadémia és az MBE #SzociálisMódszertaniKözpont szervezésében közös tanulmányuton jártunk a Felvidéken. 2023. július 2-án vasárnap közel ötvenen vettünk részt Magyarországról a Pozsony vármegyéhez tartozó Nagylévárd településen rendezett #AnaBaptistaHabánokEmléknapján.

KIK AZOK A "HABÁNOK"?
Dr. Mészáros Kálmán egyháztörténész
A kétezer éves kereszténység törzsén, a reformáció időszakában jött létre az a bibliai alapelveket követő evangéliumi ébredési mozgalom, melyből a mai baptisták eredeztetik magukat.
A reformáció idejétől sok méltatlan támadást és üldözést kellett elszenvedniük a Biblia tanítására alapozott, felnőtt hitvallók megtérését és bemerítését hirdető és gyakorló hitfelfogásuk miatt. Keresztségmegújító reformmozgalmukat időnként anabaptista, vagy újkeresztény, illetve egyik korábbi vezetőjük (Hutter Jakab) neve után hutteritáknak is hívták őket.
Anabaptista habán ősök leszármazottjai
Egyes irányzataik a jeruzsálemi keresztyén ősegyház gyakorlatát követve, szociális egyenlőséget is hirdettek és különböző szakmák szerint tömörülve, közös udvartartásokat hoztak létre.
Ezeket a többnyire kézműves mesterséget gyakorló szakmai „udvarokat”, a német „haus-haben” szókapcsolat révén a befogadó nemzetek, így a magyar lakosság körében is „habán” névvel illették. Különösen is híresek voltak a fazekas mestereik által előállított, kék-fehér-sárga motívumokkal díszített fajansz készítményeik, melyekkel időnként a fejedelmi udvarok tetszését és pártfogását is megnyerték.
A budapesti Baptista Teológiai Akadémia
hallgatói és kisérőik
A 18. század második felében azonban a habsburg uralkodók rekatolizációs célzatú vallási türelmetlensége eredményeként ezek a „habán” anabaptista közösségek Morvaország és Magyarország elhagyására kényszerültek. Többségük Erdélyben és tengerentúlon talált új hazát.
A ma élő baptisták a habán udvarok felidézésével az emlékhelyek meglátogatásával és hagyományőrző kosztümös drámajátékuk bemutatásával emlékeznek mártír és hitvalló elődeikre.

MIT TUDHATUNK A NAGYLÉVÁRDI HABÁNOKRÓL?
A szabadtéri előadások nézőközönsége
Nagylévárdi újkeresztények, anabaptisták, habánok, hutteriták, keresztségmegújítók története röviden:
Nagylévárd (szlovákul Veľké Leváre, németül Gross-Schützen) község a Felvidéken/Szlovákiában, Pozsony megyében, Malackától északra 8 km-re található. Valószínűleg már a 10. századtól lakott település volt. Első telepesek határvédő íjászok voltak.
A falu a tatárjárás idején teljesen elpusztult. Ezután német, szláv és magyar telepesek találtak otthonra ezen a területen. Miután I. Lajos király 1377-ben híveinek, - a Szentgyörgyi és Bazini grófoknak - adományozta. 1378-ban a pozsonyi káptalan oklevelében "Noglew" alakban szerepel a település neve.
Főajtás a Berencs várában raboskodó
hitvalló mártírok emléke előtt
A 15. század közepén a husziták foglalták el a környéket, akik a szomszédos Gajar területén építették fel erődített táborukat. 1488-ban Hunyadi Mátyás a községet Johannes Haubitz de Pasthwytz földesuraknak adta. A 16. században Nagylévárd az alsőausztriai Lembach család birtoka lett. Az 1553-as adóösszeírás szerint Lembach Lipótnak 28 adózó portája volt a községben.
1547-ben a Rajnavidékről menekült anabaptista habánok telepedtek itt le Nagylévárdon. 1621-22 körül több hullámban vándoroltak tovább a Felvidékről Erdélybe anabaptisták Bethlen Gábor fejedelem kezdeményezésére és védelme alatt. Nagylévárdon maradt anabaptisták 1760-ban kápolnát is építettek. A németül beszélő telepesek megjelenése óta a községnek német Gross-Schützen neve is ismeretes, de ugyanekkor Velke-Levari tót nevével is találkozunk.
Anabaptista habánok életét bemutató előadás
A felvidéken maradt anabaptista hutteritákat Mária Terézia 1762-ben rendeletben kötelezte a katolikus misék látogatására. Egy évvel később 1763-ban keményebb eszközökkel kényszerítette őket az áttérésre: „Az eddig megtűrt anabaptisták többé ott meg ne tűressenek, szónokaik hivatalaikból elmozdíttassanak és egyenként a katolikus papoknak oktatás végett átadassanak. A néphez katolikus papok oktatás végett átadassanak. Aki 6 hét alatt meg nem tér, száműzettessék”
Korabeli habán öltözet a kiállításon
Hat hét helyett még két évvel később is makacs ellenállást tanúsító anabaptistákról kapott jelentést a királynő. Több prédikátort letartóztattak és bebörtönöztek. 1766-ban még a katonaságot is be kellett vetni, akik időnként ütlegelésekkel kényszerítették a hutterieket a misehallgatásra. II. József idején a jezsuiták erőszakos rekatolizálását követve a habán kódexeket is bevonatta és katolikus kiadású olvasmányokra cseréltette.
Habán lakóház és család bemutatása
1782-től még mindig kocsiszámra kobozzák el tőlük a „tiltott” könyveket és szállították ezeket Pozsonyba. Ezek közül 26 hutteri kódex került Esztergomba. Az anabaptisták leleményességének köszönhetően 1761-ben befalazott mintegy 126 kéziratos, illetve nyomtatott anabaptista kódex került elő, ami 1961-ben publikált Adolf Mais reprint kiadásban.
A szomszédos Ószombatra/Sobotistre 1787-ben érkezett Joseph Heinrich jezsuita pap az ottani anabaptista hutteriták áttérítésére. Szláv és német nyelven prédikált nekik. Nem könnyen adták föl anabaptista hitüket. Akik önként nem távoztak, azoknak egy része rekatolizált.
Zenés előadás a habán emléknapon
A nagylévárdi anabaptisták a habánudvaraikban gyakorolt vagyonközösségüket még 1863-ig tarthatták fönt. Később beleolvadtak a morva és szláv lakosságba. Emléküket a Habán-udvar őrzi, melynek főterén az anabaptista imaházukból átalakított barokk kápolna áll. (Állítólag a kápolna egyik sarkában álló kisméretű orgonát még Mária Terézia ajándékozta a rekatolizált hutteriek számára)
A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Malacka járásához tartozott. Népessége: 1910-ben 2871 lakosából 2340 szlovák, 284 német és 191 magyar. 2011-ben 3550 lakosából 3412 szlovák volt.

NAGYLÉVÁRDI HABÁN UDVAR PROGRAMTERVE
Pozsonyi látogatókkal a habán kiállításon
2023. Július 2. vasárnap – (rekatolizáció emléknapja)
PROGRAM
9.00 Habán kisipari termékvásár
10.00 Ünnepi szentmise az anabaptista/habán kápolna előtt
11:00 "Anabaptista dalok" - a kegyetlen üldözések korából, egy osztrák kórus előadásában.
- Lehetőség szerint megemlékezést és istentiszteletet is tartunk az anabaptista/habán elődeink által 1760-ban épített kápolnában)

Tisztelgés Füredi Kamilla emléke előtt - MBE Emlékpark, 2023.06.16.

 BAPTISTA HITHŐSŐK ARCKÉPCSARNOKA

2023. június 15-én a #MagyarországiBaptistaEgyház, a #BaptistaTelógiaiAkadémia és a #BaptistaSzeretetszolgálat szervezésében került sor a közösségünk közelmúltjának két jeles alakjáról készült bronz mellképek felavatására.
A #TörténelmiEmlékparkban közel 100 fő részvételével emlékeztek meg #FürediKamilla Afrikában szolgáló misszionáriusra és #SzenczySándorra, a #BaptistaSzeretetszolgálat alapítójára.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott Dr. Mészáros Kálmán, a BTA rektora, #DrHerjeczkiGéza detroiti lelkipásztor, #PappJános egyházelnök és #DrSzilágyiBéla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
A rendezvény meghittségéhez és emelkedettségéhez #PintérBéla zenei szolgálata is hozzájárult.
A bronzképek Bánkuti István szobrászművész munkái. Fotók: Antal Saci